Skip to main content
Portrait of Ioanna

Minimális mennyiségű műanyagot tartalmazó klinikai felszerelések és eszközök

Ioanna, Belgium, Age 20

Olyan jövőt remélek, ahol az orvosi kutatás és a környezeti fenntarthatóság összeegyeztethető.

A gyógyszeriparban tanuló és dolgozó nemzetközi diákként nagyon sok mindennel kapcsolatban szeretnék pozitív változásokat látni. Az éghajlatváltozás és a fenntarthatóság két olyan fontos kérdés, amely egyre inkább az előtérbe kerül. A természettudomány, elsősorban a biológia és a kémia különböző alkalmazási területein az egyszer használatos műanyag elengedhetetlen a steril környezet megteremtéséhez, ez viszont nagy mennyiségű hulladékkal jár. Remélem, hogy több biotechnológiai cég fog befektetni a fenntarthatóságba, és pozitív változást előidézni a klinikai vizsgálatok és a laboratóriumi kutatások során keletkező műanyag hulladék csökkentésére.

Érzéseim

Tulajdonképpen derűlátó vagyok, mert hiszem, hogy változtatni tudunk a dolgokon, és jobb lesz a jövő. Úgy gondolom, hogy gyakran megfeledkezünk arról, hogy mekkora erő van a kezünkben, és mi mindent el tudunk érni, ha összefogunk egy közös cél érdekében. Hiszem, hogy a megfelelő iránymutatással és támogatással el tudjuk érni, hogy az orvosi kutatás környezetileg fenntartható legyen, ami minden európai fiatal jövője szempontjából fontos.

Befolyásom

Hiszem, hogy mindannyian képesek vagyunk befolyásolni saját jövőnket, és részesei lehetünk a jövő jobbá tételére irányuló közös erőfeszítésnek. Az egyéni kis cselekedetek összeadódnak, és együtt nagy hatást tudnak elérni. Ha megszerezzük a kellő ismereteket, és azokat latba vetjük, a kínálkozó lehetőségeket kihasználva befolyással tudunk lenni a közügyekre és jövőnkre.
 

Updated on kedd, 17/02/2026

Portrait of Rémi

Használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket

Rémi, Franciaország, Age 21

Remélem, hogy az új nemzedékek ugyanolyan világosan látják a dolgokat, mint én. A korábbi generációk eltékozolták bolygónk erőforrásait. Kötelességünk, hogy meghozzuk a szükséges intézkedéseket, és helyrehozzuk az okozott kárt.

Egyértelmű, hogy bolygónk és lakóinak egészsége elsődleges prioritás kell hogy legyen minden intézmény és kormány számára. 2022 beköszöntekor bízvást megállapíthatjuk: szédítő ütemű és szinte hihetetlen technológiai fejlődésnek vagyunk tanúi. Én úgy gondolom, hogy ezeket a vívmányokat és kutatási eredményeket fel kell használni arra, hogy környezetkímélőbb és egészségesebb jövőt teremtsünk az emberiség számára. Az ún. „okos pénz” kontrollálja a világ vagyonának több mint 95%-át. Az azokat befektetők feladata, hogy mindenki javát szolgálják. Azok a nagyvállalatok, amelyek a környezet és az emberi egészség kárára termelnek nyereséget, végső soron saját maguknak is ártanak ezzel. Bolygónk erőforrásai kimerülőben vannak, és ezek a vállalatok előbb-utóbb szembesülni fognak azzal, hogy az ökológiai átállásnak nincs alternatívája.

Remélem, hogy 2040-ben tisztább és hatékonyabb energiaforrások állnak majd rendelkezésre. Meglátásom szerint kiváltképp az ITER nemzetközi projekt, majd az azt követő DEMO lehetővé fogja tenni, hogy az energiatermelés a jövőben prosperálóbb, egyben környezetkímélőbb legyen.

Ami a politikát illeti: nagyon sok még a tennivaló. Különösen a vezetőink hozzáállásának kell gyökeresen változnia, hiszen sokan közülük nem tanúsítanak együttérzést, nem látják át reálisan a helyzetet, és a választópolgárok javát figyelmen kívül hagyva csakis saját céljaikat tartják szem előtt.
Franciaország polgáraként úgy érzem, hogy a hazámhoz hasonló sok országban sérülnek a polgárok szabadságjogai, és nem érvényesülnek az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatában foglaltak.

Az adófizetők, a nagyvállalatok és a befektetők pénzét olyan területekre irányítják, amelyek szerintem nem elsődleges fontosságúak bolygónk és az emberiség szempontjából. Aránytalanul sokat költenek hadászati célokra ahhoz képest, amennyit az emberiség tényleges szükségleteinek kielégítésére fordítanak. Én magam is a hadiparban dolgozom, ezért jutottam erre a felismerésre.

Érzéseim

Az energetikai, politikai és gazdasági megrázkódtatások elkerülhetetlenek. Ezek a sokkszerű események arra késztetnek bennünket, hogy jobb alapokra építve, jobb stratégiákat követve hathatósabban lépjünk fel bolygónk és társadalmaink védelmében.

Befolyásom

Minden egyes cselekedet, ha hasonlóképpen jár el millió és millió ember, nagy hatást gyakorolhat. Folytatni fogom az erőfeszítéseimet: a jövőben is következetesen hozzá kívánok járulni egy jobb világ megteremtéséhez. Arra törekszem, hogy társadalmi státuszt és befolyást szerezzek, hogy a hangom nagyobb súllyal essen latba és nagyobb hatást tudjak elérni.

 

Updated on kedd, 17/02/2026

Picture of Arlynn

A gyermekeknek joguk van egy olyan jövőhöz, ahol mindenkit meghallgatnak

Arlynn, Hollandia, Age 13

De ha akarjuk a változást, már most el kell kezdenünk tenni érte

Hollandiában, Brédában jártam középiskolába. Nagyon jó volt az osztályközösség, sok barátom és barátnőm volt. Mindegyiküknek más-más volt a stílusa, érdeklődése és háttere. Ezt azonban nem mindenki fogadta el. Például az egyik barátom, bár fiú volt, szoknyát hordott, és sokan csúfolták emiatt. Véleményem szerint ezek a reakciók nagyon helytelenek voltak. Olyan jövőt akarok, és akartam már akkor is, amelyben mindenki az lehet, aki lenni akar.

Ezért is csatlakoztam a KinderTrendrede csapatához. Ennek a holland programnak a keretében megosztottuk egymással elképzeléseinket a jövőről, és szerintem nagyon fontos, hogy megismerjük, mások hogyan vélekednek a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekről. Ha nem vettük volna saját kezünkbe a dolgok irányítását, sosem jutottunk volna el oda, ahol most vagyunk. A jövő a gyermekeké.

Ezért csodálatos, hogy a jövőképem valóra vált: most befogadó, sokszínű társadalomban élünk, amelyben otthon érzem magam. Az emberek meghallgatják egymást, és elfogadják a különbségeket. És itt nemcsak a fiatalokra gondolok, hanem mindenkire, akit foglalkoztat a jövő. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de a jövő alakítható, és nagyon sok elképzelés és remény fűződik hozzá.

Ezért nagyon örülök, és nagyon hasznosnak tartom, hogy megoszthatom itt a történetemet. Minél több embert tudok inspirálni arra, hogy mind gondolkodásában, mind cselekedeteiben legyen befogadóbb, annál jobb lehet a jövő.

Érzéseim

Lelkes és derűlátó vagyok, mert mindaz, ami ma lehetetlennek tűnik, a jövőben valóra válhat. Ehhez azonban már most el kell kezdenünk tenni a változásért. És úgy gondolom, hogy ezt közösen, minden korosztállyal összefogva, különböző elképzeléseket ötvözve tudjuk sikerre vinni.

Befolyásom

A saját magunk módján mindannyian tudjuk befolyásolni a jövőt. Minden helyes döntés előrevisz bennünket a közös cél felé. Ezért tartom annyira fontosnak, hogy beszéljünk egymással, és összefogva minél jobb ötleteket dolgozzunk ki, melyek szebbé varázsolhatják a jövőnket.
 

Updated on kedd, 17/02/2026

Picture of Celia (portrait)

Visszatekintés 2040-ből

Celia, Görögország, Age 15

Olyan jövőt képzelek el, ahol a bőrszín, a társadalmi nem és a világnézeti meggyőződés nem számít.

2040-et írunk, és nagyon távolinak tűnik már az életemnek az a szakasza, amikor középiskolás voltam. Élénken él azonban az emlékezetemben a rasszizmus, mellyel oly sokan szembesültek akkoriban, az előítéletesség, mely elterjedt volt a világban, és emlékszem azokra, akik felemelték szavukat az igazságtalanság ellen. Nagyon sok embertársunkat érte hátrány olyasmiért, amiről nem tehettek: mert sötét bőrűnek, melegnek, vagy nőnek születtek. Emlékszem arra, hogy színes bőrű emberek haltak meg rendőrök keze által; hogy melegeket elszigeteltek a világtól; hogy a világ számos részén nőket öltek meg azért, mert iskolába jártak. Az a furcsa, hogy a világot barátságosnak tekintettük akkoriban. Most, 2040-ben úgy gondolom, hogy a világ akkor barátságtalan és veszélyes volt. Most már más a helyzet. Mostanra a világ előrelépett. Fontos változások történtek a jogrendszerekben, még ha az emberek gondolkodásmódja nem változott is meg gyökeresen.

Érzéseim

Amikor a jövőre gondolok, erősen foglalkoztatnak a kihívások, melyekkel majd szembe kell néznem, és néha szorongás fog el, hogy nem fogom tudni elérni a céljaimat.

Befolyásom

Azt hiszem, hogy van befolyásom a jövőre, elsősorban cselekedeteim révén, melyeket majdani munkavállalóként és a társadalom tagjaként tenni fogok.

 

Updated on kedd, 17/02/2026

Videók

Valentine (Franciaország)

Két kisfilm egy DiscoverEU-utazás varázslatos pillanatairól

 

DiscoverEU-találkozó Nijmegenben, Európa Zöld Fővárosában (2019. július)

Fiatal DiscoverEU-utazók kétnapos rendezvénysorozat keretében találkoztak egymással. A programok témája a fenntarthatóság volt.

 

Maja (Horvátország)

Beszámol a DiscoverEU-útjáról: elmeséli, milyen kezdeti nehézségekkel szembesült, hogyan szervezte meg az utazását, milyen tapasztalatokat szerzett a George Enescu zenei fesztiválon önkéntesként, és tippeket ad leendő utazóknak.

 

Marcello (Olaszország)

Részt vett a 2019. évi Európai Ifjúsági Hét keretében az Európai Parlament brüsszeli épületében zajló rendezvényen, és figyelemmel kísérte a DiscoverEU kezdeményezésről szóló ülést.

 

Natalia (Csehország)

Részt vett a DiscoverEU kezdeményezés várostalálkozóján Tuusulában (Finnország).

 

Andreea (Románia)

Részt vett Romániában az Enescu fesztiválon, és ott találkozott a DiscoverEU kezdeményezés önkénteseivel.

Tájékoztatók

 

  • DiscoverEU factsheet May 2026
    26 május 2026
    DiscoverEU results - 1st round 2026
    English (1.45 MB – PDF)

 

 

Infografikák

A DiscoverEU után

 24 nyelven (pdf, 48 oldal)   

 

Utazz örömmel és egészségesen: Mozgásban a jóllét 

 29 nyelven (pdf, 29 oldal)   

 

Hét tipp arra, hogyan utazzunk olcsón  

 29 nyelven (pdf, 29 oldal)    

 

A DiscoverEU nagykövete

24 nyelven (pdf, 24 oldal)    

 

Bemutatkozik az új európai Bauhaus: A fenntartható jövőért mindenki számára 

 24 nyelven (pdf, 1 oldal)    

 

Teljes gőzzel előre: Miért érdemes a vonatot választani, ha be akarjuk járni Európát?

24 nyelven (pdf, 1 oldal)

 

Hogyan jött létre a DiscoverEU, és miként járulhatsz Te is hozzá a változáshoz Európában?

24 nyelven (pdf, 1 oldal)

 

Válts zöldre! Hét tipp arra, hogyan teheted környezetkímélőbbé DiscoverEU-utazásodat

24 nyelven (pdf, 1 oldal)

 

Három ok arra, hogy csatlakozz a #DiscoverEU hivatalos Facebook-csoportjához

24 nyelven (pdf, 1 oldal)

 

Virtuális kultúra: Fedezd fel Európát a kanapédon ülve

24 nyelven (pdf, 1 oldal)

 

Tudnivalók a rugalmas és a fix utazási opcióról

        Rendelkezésre álló nyelvi változatok: angol, észt, német (pdf, 1 oldal)

 

Öt ok arra, miért érdemes ősszel vagy télen is útra kelni Európában

        Rendelkezésre álló nyelvi változatok: angol, észt, német (pdf, 1 oldal)  

 

© European Union © European Union

Hogyan segít az Európai Szolidaritási Testület az álláskeresőknek a karrierbeli előrehaladásban

Utolsó frissítés szerda, 30/09/2020

Az olaszországi Lecce városában élő, 24 éves Marta De Bonis éppen most csatlakozott egy izgalmas új kalandhoz az Európai Szolidaritási Testület segítségével.

Ez a vadonatúj kezdeményezés olyan önkénteskedési és munkavállalási lehetőségeket kínál fiatalok számára, amelyek más uniós tagállamok helyi közösségeit támogatják.
 

Marta 2016-ban szerezte meg diplomáját nemzetközi gazdaság és a kelet-európai országok politikája szakterületen, de tanulmányai befejezésekor rendkívüli versenyhelyzettel szembesült a munkaerőpiacon. Figyelmét minden erejével a tanulmányaira összpontosította, így alig volt olyan szakmai tapasztalata, amely biztosította volna számára az első áttöréshez szükséges kiugrást.
 

Szerencsére tudta, hova kell fordulnia tanácsért, és felvette a kapcsolatot az EURES helyi irodájával. Marta személyes EURES-tanácsadója hamarosan hozzásegítette egy hathónapos gyakornoki helyhez az Európai Parlamentnél.
 

Néhány hónappal később, gyakornoki tevékenysége végének közeledtével Marta tudta, hogy elő kell készítenie a következő lépést. Órákat töltött önéletrajzának és a kísérőleveleknek a megírásával, minden egyes álláshirdetéshez hozzáigazítva azokat.
 

Marta tanácsadója időközben rendelkezésére bocsátotta az EURES-nél megtalálható lehetőségek részleteit, ideértve az olyan célzott mobilitási rendszereket, mint az Első EURES-állásod és az Európai Szolidaritási Testület, valamint olyan más uniós támogatással létrejött lehetőségeket, mint az EU segítségnyújtási önkéntesek, az Erasmus fiatal vállalkozóknak és az Erasmus+ rendszer.
 

Kutatása alapján Marta megtalálta azt a szakmai irányt, amelyen el kívánt indulni: fejlesztés és együttműködés. Ebben az esetben Marta számára a tapasztalatszerzés legjobb eszköze az Európai Szolidaritási Testület volt.
 

A következő lépés az volt, hogy Marta szakterületén olyan fizetett gyakornoki helyet kellett találni, amelyre jelentkezhet, tanácsadójának pedig kapcsolatba kellett lépnie a munkáltatókkal és bemutatni a projektet és a számukra és a jelentkező számára egyaránt elérhető előnyöket.
 

Tanácsadója hamarosan meggyőzött egy érdeklődő munkáltatót arról, hogy jelentkezzen az Európai Szolidaritási Testületbe, és Marta részt vett az interjúztatási folyamatban. Marta jelentkezése eredményesnek bizonyult, és jelenleg hat hónapot tölt gyakornokként érdekképviseleti asszisztensként a Fair Trade Advocacy Office szervezetnél.
 

Személyes tapasztalatáról Marta a következőket mondja:„A leccei EURES támogatása nélkül nem értem volna el a célom. Szinte napi rendszerességgel támogattak tanáccsal, információval, javaslatokkal, és a legnehezebb pillanatokban is bátorítottak!”
 

Az EURES bármilyen érdeklődési területen kész támogatást nyújtani a lehetőségek széles tárházával és az Európai Szolidaritási Testülethez hasonló kezdeményezésekkel. Ha változtatni akar és mások megsegítésének szentelné magát, akkor csatlakozzon még ma az Európai Szolidaritási Testülethez!

Photo by LinkedIn Sales Navigator on Unsplash © Photo by LinkedIn Sales Navigator on Unsplash

10 módszer, hogy kiemelkedjen a LinkedInen

Utolsó frissítés hétfő, 24/03/2025

Erősségeinek bemutatása, és az okosan kiemelt részletek kulcsfontosságúak a figyelemfelkeltő LinkedIn profilhoz. Tíz tipp, amely segít, hogy kiemelkedjen:

  1. Állítsa be profilképét. A LinkedIn profilképén a lehető legjobb szakmai arcát kell mutatnia. Ruházata legyen viszonylag formális, az arca és a válla legyen csak látható, és ne felejtsen el mosolyogni!
     
  2. Tegye a címsorát leíró jellegűvé. Cserélje le a LinkedIn címsorának alapbeállítását (ami a jelenlegi munkakörének megnevezése) egy leíróbb, törekvéseinek jobban megfelelőre. Például, a „marketing vezető” helyett próbálja ki a „tapasztalt marketinges és kommunikációs szakember” megfogalmazást.
     
  3. Frissítse a linket profiljához. Adjon személyes LinkedIn profiljának professzionális külsőt az URL frissítésével - ami általában betűk és számok kombinációjából áll -, változtassa azt linkedin.com/in/sajátnév-re. Ezt az opciót megtalálhatja az oldal tetején található menüsoron lévő kis fényképére kattintva, majd válassza a Profil megtekintése > Nyilvános profil és URL szerkesztése lehetőséget.
     
  4. Írjon egy lényegretörő összefoglalót. A következő rész, amit a munkáltatók elolvasnak, az a profilösszefoglaló. Győződjön meg arról, hogy itt szerepelnek a legfontosabb információk, amelyeket szeretne megosztani, ezek bizonyára az egyedi képesítései, leglényegesebb munkatapasztalatai és a kapcsolatfelvétel módja.
     
  5. Emelje ki legfontosabb készségeit. A LinkedIn 50 készség listázását teszi lehetővé. Nézze át, milyen készségeket emelnek ki az Ön által keresett állás listáin, majd győződjön meg arról, hogy felsorolta ezeket a készségeket a profilján.
     
  6. Mutassa be szakmai sikereit. Amikor állásaihoz leírást fűz, ne csak a feladatköreit sorolja fel. Ehelyett inkább az adott munkában elért eredményeire és sikereire fókuszáljon - előléptették? Sikeres kampányt folytatott?
     
  7. Kapcsolódjon és építsen hálózatot. Kezdje el kiépíteni szakmai hálózatát a jelenlegi kapcsolatai és kollégái hozzáadásával, majd építse azt tovább az Ön ágazatában dolgozók megkeresése révén. Amikor valakivel kapcsolatba kíván lépni, küldjön személyes üzenetet.
     
  8. Gyűjtsön ajánlásokat. Ha teheti, kérjen egy ajánlást valamely kollégájától vagy felettesétől minden korábbi munkahelyéről. Ha csak egy vagy két cégnél dolgozott, kérjen meg több kollégát is, hogy írjon Önről ajánlást.
     
  9. Kapcsolódjon szakmai hálózatokhoz. A LinkedIn lehetővé tesz szinte bármilyen szakterületre összpontosító csoporthoz való csatlakozást. Lépjen kapcsolatba ezekkel a csoportokkal, posztolással, hozzászólásokkal és tartalmaik megosztásával. A csoportok tökéletes lehetőséget nyújtanak arra is, hogy több emberrel kapcsolatba kerüljön és hozzáadja őket a szakmai hálózatához.
     
  10. Töltsön fel linkeket és más digitális tartalmat. Ha részt vett egy videókampányban, vagy íróként publikált, linkelje ezeket is a profiljába. Ha van egy weboldal vagy portfólió, amely online bemutatja munkáját, ossza meg annak linkjét is, ideális esetben a címsorában vagy az összefoglalóban.

 

További ötleteket keres ahhoz, hogy kiemelkedjen a tömegből és növelje álláskeresési esélyeit? Olvassa el tippjeinket az ütős kísérőlevél megírása, önéletrajz racionalizálása és hogyan legyen az állásinterjú ásza

Subscribe to