Skip to main content

Uniós ifjúsági stratégia

Az EU azt szeretné elérni az ifjúsági stratégiájával, hogy a fiatalok aktív polgárok legyenek, és szerepet vállaljanak a demokráciában és a társadalomban. Arra buzdítjuk a fiatalokat, hogy vegyenek részt az uniós ifjúsági párbeszédben, és mondják el, mi fontos a számukra.

Uniós ifjúsági stratégia

Az EU ifjúsági stratégiája a 2019–2027 közötti időszakra szóló uniós ifjúságpolitikai együttműködés kerete, amely a 2018. november 26-i tanácsi állásfoglaláson alapul. Az uniós ifjúsági együttműködésnek a lehető legjobban ki kell használnia az ifjúságpolitikában rejlő lehetőségeket. Az uniós ifjúsági stratégia ösztönzi a fiatalok részvételét a demokratikus életben, ezenkívül segíti a fiatalok társadalmi és állampolgári szerepvállalását, célja pedig biztosítani, hogy minden fiatal rendelkezzen a megfelelő forrásokkal a társadalom életében való részvételhez.

11 európai ifjúsági cél

Az EU ifjúsági stratégiája három fő cselekvési területre összpontosít, melyeket a következő három szó jelöl: Bevonni, Összekapcsolni, Felhatalmazni, eközben pedig szem előtt tartja az egyes ágazatok közötti koherenciát. A 2017–2018-as párbeszéd során, amelyben Európa minden tájáról származó fiatalok részt vettek, 11 európai ifjúsági célt dolgoztak ki. Ezek a célok olyan szektorközi területeket azonosítanak, amelyek hatással vannak a fiatalok életére, valamint rávilágítanak a kihívásokra. Az uniós ifjúsági stratégiának hozzá kell járulnia e jövőkép megvalósításához a fiatalok számára.

 

Az EU Ifjúsági Stratégiája számos eszközre épül, ideértve például a következőket: az egymástól való tanulásra irányuló tevékenységek, a jövőbeli nemzeti tevékenységek tervezői, uniós ifjúsági párbeszéd, uniós ifjúsági stratégiai platform és kutatási eredményeken alapuló eszközök. Az uniós ifjúságügyi koordinátor az Európai Bizottság kapcsolattartója és látható referenciapontja a fiatalok számára.

A 2019 előtti ifjúságpolitikai együttműködésről további információk találhatók az archívumban, beleértve az ifjúságpolitika területén 2010 és 2018 között elfogadott tanácsi következtetéseket és állásfoglalásokat is.


Find out more

Share your feedback on the Youth Portal!
Take a 1-minute survey and tell us more about your experience on the European Youth Portal.
(A cookie will be created so that you do not see this message again.)